A település az ÉK-Nyírség K-i oldalán található, Mátészalkától Délnyugatra, attól mintegy 10 km-re.
Elérhetőség vasúton:
Vasútállomással rendelkezik. (Mátészalka-Nyíradony viszonylat)
Elérhetőség közúton:
Közvetlenül a 471-es út mellett található.
Történelmi adatok:
Hodász története:
XI. századi település, eredeti neve Hetény volt; lehet, hogy személynévből származik, és a név a XIII. században is élt. 1272-ben V.István a Hetény nevű földről, „amelyen a tatárok bejövetele előtt a királyi hódfogók laktak”, a királyi íjászokat áttelepítette és a birtokot Álmás ispánnak adományozta. A Felvidéket Erdéllyel összekötő Szamos menti útvonal vezetett át rajta. 1286-ban eladták, majd 1298-ban a közeli Derzsen birtokos István vette meg. A Dersi család két ága közötti osztozkodásból (1332-36) tudjuk, hogy itt Szt. Imre-templom volt. Az egykori Hetény 1450-ben már puszta, a lakott hely Hodász nevet viseli. A Dersi ág három tagja 1378-ban az egyutcás falut három egyenlő részre osztotta, a templom szentélye keleti végétől kiindulva. A Dersi család különböző ágai a falut ennek ellenére közösen bírták és rengeteget viszálykodtak birtoklásért. Mellettük 1481-től a Báthori családot is földesurai közé számíthatjuk. A falu népe a Dózsa-felkelésben jelentékeny szerepet vihetett, mert Dersi László házának lerombolásáért bírói ítélettel 25 frt. kártérítésre kötelezték őket. A XVIII. század elején a falu már négy utcából állott. 1728-ban 52 jobbágyháztartást írtak össze, a falukép tipikus nyírségi jobbágyfalu. „Ezen falu lakói földszinén épített igen rossz faházakban nyomorognak”, ami alighanem sövényfonásos, sártapaszos (paticsfalú) építkezést jelent. Nagyobb birtokú földesura Jármy, Vay, Ibrányi volt, de számos, egymással rokon kisnemesi család lakott a faluban, némelyik 2-3 jobbágytelket bírva. A jobbágyfelszabadulás táján 1484 lakosa és 19 földesura volt.
Teljes lakónépesség
3500 fö
Munkaképes korú lakosság száma
1850 fö
Helyben foglalkoztatottak száma:
305 fö
Munkanélküliek száma:
450 fö
Üzemek
Fatelep
Láda készítés
Hodász Trade
Gyümölcs felvásárlás
OKO-FRUKT
Zöldség, gyümölcs tárolás
Legfontosabb termékek
zöldség, gyümölcs, takarmány
Telekingatlanok
Fejlesztési elképzelések:
A településen átvezető főútvonalon, a központi részen körforgalom kialakítása. Szociális főzőkonyha megépítése, belterület bővítése, a rendezési terv elkészítése, szennyvízhálózat kiépítése. Utak karbantartása, korszerűsítése, forgalmi jelzőlámpák elhelyezése.
A két város között /Mátészalka-Nyírbátor/ egy kulturális, kereskedelmi, oktatási központ kialakítása, várossá nyilvánítás.
Intézmények:
Az adott településen nincs intézményünk.
Rendezvények
Jelenleg az adatbázisban nem szerepel rendezvény a megadott
településhez
Műemléki védettségű épületek:
Református templom, gótikus, XV. század.
Lakóépület, valószínűleg XVIII. századi kisnemesi kúria, udvarház,. Homlokzatai részben megőrizték az egykori barokk elemeket. Erősen átépítve.