A kisváros a Rétközben, a Tisza-folyó mellett található, Kisvárda városhoz közel.
Elérhetőség vasúton:
Kisvasúti kapcsolata van (Búj-Dombrád).
Elérhetőség közúton:
A településtől a 4-es főút mintegy 10 km-re található.
Történelmi adatok:
DOMBRÁD
Település története
A Rétköz északi részén terül el, neve szláv eredetű. Alapszava tölgy jelentésű, de a magyar nyelvű helynévadás szerint alakult. Bizonyíthatóan a megye egyik legrégebbi települése.
A százdi apátság (1067 körül) alapítólevele szerint az Aba nb. Péter ispán birtoka volt. A XIII. század folyamán a Hont-Pázmány nemzetség birtokába jutott. IV. László egy keltezés nélküli (1284) oklevélben ettől a nemzetségtől kobozta el és a Balog-Semjén nb. Ubul fia Mihálynak adományozta. A XIV. század első felében még a Kállayak kezén volt, de 1386-ban már Ónodi Czudar Péter horvát bán birtokának mondották.
1458-ban Várdai Miklóst és Aladárt említik birtokosként és ettől kezdve 1611-ig, amíg a kisvárdai uradalom a leányági örökösök között meg nem oszlott, a földesurai nem változtak. Az örökösök birtokperei, melyek közel 200 évig tartottak, a XV. század közepéig visszamenően tisztázták a Várdai család bonyolult rokoni kapcsolatait. 1637 után bedegi Nyáry Pál Krisztina nevű leánya kezével Esterházy Pál is részbirtokos lett és földesuraságát családja a jobbágyfelszabadításig megtartotta.
A XVI-XVIII. században mindvégig jelentékeny népességű település, 1556-ban 130-135 lakosa lehetett, 1688-ban 34 jobbágycsalád élt itt. Az 1720-as országos összeírás szerint 26 jobbágyháztartása volt, egy szárazmalom is működött itt. A XVIII. század elejétől kezdve részben vétel, részben öröklés révén a Ferenczy, a Megyery, a Jármy, az Ibrányi és br. Horváth családok lettek részbirtokosokká a településen.
Az 1774-i űrbérrendezés idején 20 felkesjobbágy és 12 zsellércsalád élt itt. A XVIII. században a Rét szigetén jellegzetes szállások voltak. A nyaranta ott kaszált szénát a telelő jószágokkal helyben etették fel a szállások közti kaszálón. A XVIII. századi földesurak (Esterházy, Barkóczy, Krucsay, Jósa, Darányi) mellett a jobbágyfelszabadulásig még 26 földesúr szerzett kisebb-nagyobb részt a területből. 1839-ben 1.248 lakosát említik. A múlt század közepétől a Rét lecsapolása következtében határa alaposan megnőtt. 1870-ben 238 2.031 lakosa volt, határa 8.927 kat. hold. 1900-ban már 533 háza volt, ahol 3.913 lakos élt, határa 10.663 kat. holdat tett ki, de ekkor már Ontelek is ideszámított.
1556-ban 11 dézsmafizető háztartása alapján lakosai száma 55-60 főre tehető. A század végén legnagyobb birtokosa Boderith Mátyás, aki felesége, csebi Pogány Sára hozományául szerezte meg. Ez időben a Várdaiakkal rokon Zeleméri családnak is volt része benne. Várdai Katalin kezével jutott később bedegi Nyáry Pál és István földesuraság alá. A XVII. század végén több birtokosáról is tudunk. Későbbi birtokosai közül Krucsay Mártont csak 1696-ban említik először. 1720-ban 17 lakott jobbágytelke volt. Az űrbérrendezés során 1774-ben 7 telkesjobbágy és három házaszsellér élt itt. A jobbágyfelszabadulás idején 294 lakosa volt, földesura a hg. Esterházy, a br. Barkóczy a pazonyi Elek és még öt jelentéktelenebb köznemes család volt.
Dombrádnak a XX. század elején 3.913 lakosa, 533 háza volt. Postája, iskolája, gőzmalma, árumentesítő társulata működött. A kisvárdai járáshoz tartozott, nagyközségi rangot kapott 1971-ben.
1999-ben várossá avatták.
Teljes lakónépesség
4368 fö
Munkaképes korú lakosság száma
2445 fö
Helyben foglalkoztatottak száma:
637 fö
Munkanélküliek száma:
275 fö
Üzemek
BEBA KFT.
női felsőruházat
ÁFÉSZ
kereskedelem
Petőfi Tsz.
mezőgazdaság
Legfontosabb termékek
búza, kukorica, cukorrépa, alma
Telekingatlanok
Önkormányzat (hrsz: 1256/1)
Méret: 16536 m2
Önkormányzat (hrsz: 1256/2)
Méret: 44330 m2
Fejlesztési elképzelések:
A város egész területén a belvíz elvezető csatorna rekonstrukciója, illetve kiépítése. Bentlakásos öregek otthona kialakítása.
Ivóvíz hálózat korszerűsítése, rekonstrukciója.
Szennyvízhálózat rekonstrukciója
Intézmények:
Móra Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Mesevár Óvoda
Tündérkert Óvoda
Ady Endre Művelődési Ház és Könyvtár
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
Rendezvények
Jelenleg az adatbázisban nem szerepel rendezvény a megadott
településhez