A város a román határszakasz határtelepülése a Szatmári-síkon, a Szamos-folyó mellett.
Elérhetőség vasúton:
Vasútállomással rendelkezik.
Elérhetőség közúton:
A 49-es főút közvetlenül érinti (2 km)
Történelmi adatok:
CSENGER
Település története
Csenger a honfoglalástól magyarlakta terület volt. Gazdasági szempontból jelentős szerepet töltött be a településen működő rév, ez biztosította a települések között az átjárhatóságot. Csenger a térségi adottságai folytán a közékor derekán már népes, híres mezőváros, Szatmár vármegye központja. A református vallás jellemző a térség életére, a Kálvini irányzat hittételeit az 1576-os Csengeri Zsinaton szilárdították meg. A Habsburg ellenes szabadságharc kiindulópontja a térségben volt, Csenger akkori birtokosa Melith Pál volt az első főúr, aki a Rákóczi-szabadságharc mellé állt. A Szamos folyó szabályozása, majd a vasútvonal kialakítása végképp bekapcsolta Csengert az ország vérkeringésébe, a város fejlődő jelleget mutatott. A fejlődést kettétörte az I. világháború, amikor a trianoni diktátummal a város az országhatár szélére került, ezzel elvágva a gazdasági és történelmi vonzáskörzetétől.
Az 1930-as évektől kezdődik az újabb fellendülés. Ekkortájt terjed el az almatermesztés a vidéken, ami máig meghatározó jelentőségű az itteni emberek életében.
Teljes lakónépesség
5432 fö
Munkaképes korú lakosság száma
3192 fö
Helyben foglalkoztatottak száma:
1100 fö
Munkanélküliek száma:
473 fö
Üzemek
Csengerker Kft.
zöldség-gyümölcs kereskedelem
Csenger Tej Kft.
szarvasmarha tenyésztés
CSER-ÉP-KER KFT.
építőipari szolgáltatás
FERR-TRADE KFT.
kenyérgyártás
Mezőgazdasági Szövetkezet
mezőgazdasági szolgáltatás
Szamos Kft.
cipőgyártás
Szatmárvidék-Coop Rt.
élelmiszer kereskedelem
Winterberg Kft.
cipőgyártás
Legfontosabb termékek
alma, kukorica, búza, meggy, uborka, szilva
Telekingatlanok
Magántulajdon (hrsz: 0149/1)
Méret:
Magántulajdon (hrsz: 0149/11)
Méret:
Magántulajdon (hrsz: 0149/12)
Méret:
Magántulajdon (hrsz: 0149/15)
Méret:
Önkormányzat (hrsz: 1580)
Méret: 18974 m2
Önkormányzat (hrsz: 0149/2)
Méret:
Fejlesztési elképzelések:
A közeljövőben a város fedett uszoda építését tervezi. Az átmenetileg lakhatási gondokkal küszködő családok részére átmeneti szállás kialakítását tervezi az önkormányzat. Ugyancsak szükségszerű beruházás a Kossuth utcai általános iskola bővítése a növekvő gyereklétszám miatt. A városban egyre nagyobb igény mutatkozik az üres lakások megvásárlása iránt, ezért az önkormányzat garzon- és bérlakások építését tervezi megvalósítani pályázati lehetőségek igénybevételével. Egyre sürgetőbb a településen a szennyvízhálózat kialakítás megfelelő szennyvíztisztító létesítésével. Állandó és folyamatos feladata az önkormányzatnak, hogy a meglévő intézményeit megfelelő színvonalon tudja működtetni, a meglévő úthálózat, terek-parkok állandó karbantartása biztosított legyen.
Intézmények:
Petőfi Sándor Általános Iskola
Ady Endre Gimnázium és Szakközép Iskola
Óvoda
Népjóléti Intézmény
Család segítő Központ
Rendőrség
Mentőállomás
Polgármesteri Hivatal
Művelődési Központ
Rendezvények
Jelenleg az adatbázisban nem szerepel rendezvény a megadott
településhez
Természeti értékek:
Szamos folyó árterülte és a Szamos-part.
Műemléki védettségű épületek:
Volt Szuhányi-kúria, barokk, 1780 körül. Belső részben átalakítva.
Református templom, gótikus XIV. század, nyolcszögű tornyának oromzatdísze reneszánsz. Részben átépítve és bővítve 1713-ban. Famennyezete barokk, 1745, Bányi Asztalos István műve. Berendezés: szószék, copf, 1780 körül.
Római katolikus templom, klasszicista, 1802-29.
Rákóczi u.21. Lakóház, népi.