Ököritófülpös a Szatmári-síkon, a Holt-Szamos mellett helyezkedik el.
Elérhetőség vasúton:
Vasútállomása van (Csenger-Mátészalka vonalon).
Elérhetőség közúton:
A 49-es főút átszeli a települést.
Történelmi adatok:
Ökörítőfülpös története:
Neve személynévi eredetű. Helynévként – de nem biztos, hogy lakott volt – 1181-ben a cégényi monsotor határjárásánál említik először. Maksai feltevése szerint a Kölcsey caláddal rokonságban álló Fülpösi család birtoka volt. A csaláto utoljára 1575-ben említik. A község egyes részeit a XV. században a Kállax és a Báthori calád is bírta. 1650-ben – nyilván átmenetileg – pusztán állott és Kemény János későbbi fejedelem, majd Székely László birtoka volt. A falu egy része még a XVIII. században is lakatlan lehetett. 1717-ben Ilosvay Györgynek majorsága volt a helyén. A XIX. század közepén jellegzetes kisnemesi falu volt, 266 lakossal.
Ökörító : Ugyanúgy, mint Fülpös, kétes lakottságú helyként 1181-ben az említett oklevélben tűnik fel, és a XIV. században a Kölcsey-birtoktömbhöz tartozott. Neve az ökör+i(ta)tó szóból ered. A XV.század közepén két falurészből állott (Alsó- és Felső-, ill. Ó- és Újököritóból), de az előbbi 1373-ban már puszta volt. 1395-ben a Domahidi család volt földesura, és a XVIII. századig az is maradt nagy részének birtokosa, bár ideiglenesen a Csaholyi-birtokkomplexumhoz is tartozott és a Báthori család is bírta egy részét. 1636-ban Csapi Zsófia kezével Mosdóssy Imre szerezte meg. Mosdóssy halála után pedig, 1659-ben Jékey Andrásra szállott. A XVIII. század végén és a XIX. század első felében számos szatmári középnemesi család között oszlott meg; ezek között jelentékenyebbek a Szuhányi, az Ilosvay, a Kállay és a Becsky családok voltak. A XIX. század második felében birtokosai kicserélődtek. 1850 táján 900 lakosa volt. Mácsa. Ökörító, Fülpös és Rápolt határába olvadt be. Először a már idézett 1181-i határjárás említette. A XIV. században mint lakott helyet kapta a Domahidi család, de 1399-ben Csaholyi Dénes elfoglalta és lakóit kocsordi és győrteleki birtokára telepítette át. 1423-ban és 1469-ben már pusztaként említik, de később sem népesült be. A hagyomány szerint az ellenséges hadjárások idején az ököritóiak ide menekültek.