Vásárosnamény D-i szomszédja a Kraszna-folyó két partján a Szatmári-sík részeként.
Elérhetőség vasúton:
Vasútállomása nincs.
Elérhetőség közúton:
A 41-es főút mintegy 4-5 km-re van a településtől.
Történelmi adatok:
Olcsva története:
A Kaplony nemzetség alapítása; neve szláv eredetű, jelentése: égerfa. A XIV. század folyamán a nemzetség különböző ágai osztoztak rajta. Az 1334. évi, Dobos és Olcsa közti határjárás során már Apáti neve is felmerült. 1396-ban már a két birtok együtt szerepel. Ez évben ugyanis a két falu kétharmad részét Czudar Jakab és György, egyharmad részét a Károlyi család kapta. A Károlyi család 1408-ban a Szamoson hajómalmot épített. A Czudarokkal való közös birtoklás állandó viszályt eredményezett, ami a XV. században végig tartott. Egy 1755-ből való leírás szerint a falut a Kraszna folyása ketté osztja, „azon híd vagyon, által szintén a kastélynak, egyik ága be a kastélyba, a másik, az kinek merre vagyon útja, mehet rajta”. A templom felőli részét Olcsvának, ahol a kastély van, Láznak nevezik. Olcsvának erődített kastélya volt. Ezt 1561-ben Ferdinánd király hadai megostromolták és elfoglalták. 1562. márc. 9-én Csornán (a Szt. Mihály-egyház kolostorában) kelt gr. Nádasdy Tamás adománylevele az addig hűtlenségbe esett Serédi István által bírt Olcsva kastélyáról és más birtokokról. Később századokon áta Károlyi család birtokában volt. Balogh István adatgyűjtése szerint a Károlyiak a XVII. században több épületből álló emeletes kastélyt építettek a faluban. A kastélyban levő kápolnát 1679-ben az elpusztult ecsedi kistemplomból származó, Szűz Máriát ábrázoló oltárképpel szerelték fel. Ezt a kastélyt 1703 tavaszán a tatárok vagy kurucok Vay Ádám biztatására felégették. Károlyi Sándor gróf 1708-1709-ben újjáépíttette a kastélyt, amikor állandó lakhelyét Nagykárolyból Olcsvára tette át. Beosztását maga rajzolta meg. A Károlyi család levéltárában fennmaradt egy tollrajz „Gr. Károlyi Ferencz residentialis kastélya Olcsván 1727-ben” felirattal. Ferenc Károlyi Sándor egyetlen fia volt. Károlyi László 1710-ben pestisben halt meg Olcsván, és az Asszonyréten temették el. Tetemeire Károlyi Sándor Szt. Fábián és Sebestyén tiszteletére az olcsvai kastély előtti dombon kápolnát építtetett. 1725. jún. 3-án utasítja Ács Lőrincet: „Mint-hogy a kápolna tégláját elpazarlottad….valahol mi terméskövet találsz, mind hozasd a kápolna fundamentomához….” 1732. nov. 22-én kelt Eudescher Kaspar naményi kőműves és pallér elismervénye, mely szerint az olcsvai kápolna-szoba pucolásáért és meszeléséért frt 15 xr 55-öt felvett.
Teljes lakónépesség
802 fö
Munkaképes korú lakosság száma
240 fö
Helyben foglalkoztatottak száma:
40 fö
Munkanélküliek száma:
80 fö
Üzemek
Legfontosabb termékek
kukorica, búza, gyümölcs, búza
Telekingatlanok
Fejlesztési elképzelések:
- Járdaépítés.
- A Művelődési Ház épületének bővítése.
- Rendszeres szemétszállítás feltételeinek biztosítása.
- Holt Kraszna rehabilitációs munkáinak további fejlesztése.
Intézmények:
Óvoda
Rendezvények
Jelenleg az adatbázisban nem szerepel rendezvény a megadott
településhez