Kéményseprők újévi jókivánsága
A már több mint tíz éves hagyomány folytatódott, amikor az év első munkanapján hivatali helyiségében fogadta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke a megyeszékhely kéményseprőit, akik a régi babona szerint bizony szerencsét hoznak.
Seszták Oszkár elnökkel, Kovács Sándor alelnökkel, illetve Fazekas János megyei főjegyzővel 2012. január másodikán találkoztak, amikor is a kölcsönös jókívánságok és egy korty pezsgő után a kéményseprők felelevenítették az őket övező régi hiedelmeket, szokásokat. Így ismerhettük meg azt a hagyományt is, mely szerint már december 30-án felvették munkaruhájukat, és azt január 2-ig le sem vették. Végig látogatták az épületeket, hogy ellenőrizzék, kikotorják a kéményeket, szerencsét hozzanak a ház lakóinak. Régen kormot is hordtak a zsebükben, mellyel az emberek arcát összekenték - ezzel is szerencsét hoztak - a népi hagyományok szerint.
Seszták Oszkár a jó hangulatú találkozón arra hívta fel a figyelmet, hogy - bár vitathatatlan - a szerencse is fontos, de legfontosabb, hogy magunk tegyünk meg mindent sorsunk, életünk javítása, boldogulásunk érdekében.






































