Három évtizede az értelmi fogyatékosakért
Megalakulásának 30-ik évfordulóját ünnepelte az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) alapítói, tagjai valamint a szervezet támogatói. A szövetség 1981-ben alakult szülői kezdeményezésre. Az elmúlt három évtized során az értelmi fogyatékossággal élők érdekvédelmével foglalkozó szervezetek közül egyedül az ÉFOÉSZ vált országosan lefedetté. A szervezet összefogja az értelmi fogyatékossággal élő személyeket, családtagokat, szakembereket és azon magán és jogi személyeket, akik érzékenyek és elkötelezettek a szövetség céljai iránt. Tagsága jelenleg több mint 22 ezer érintettet számlál.
A megyei ünnepséget Nyíregyházán tartották a Megyeházán 2011. december 2-án, amelyen Szabó Béláné megyei elnök sorolta az elért eredményeket: az egyesület Szabolcs-Szatmár-Beregben 2004-ben önállóvá vált. Az alapítók által megfogalmazott értékeket – bár nem könnyű – igyekeznek tovább vinni, sőt fejleszteni a kor újonnan adódó lehetőségeivel, követelményeivel. Két éve Nábrádon alakítottak fejlesztő lehetőséget a rászorulók számára. Az elmúlt évben állapodtak meg az együttműködésről a református egyházzal hasonló cél megvalósításának érdekében, mely Jármiban valósul meg. Ez évben pedig Nyíregyházán alakítanak ki épületet, ahol nappali foglakozásra várják majd a fogyatékos embereket.
Kovács Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke az ünnepi ülésen arról beszélt, hogy értelmi képességeikben korlátozott embertársainkról gondoskodni kell életminőségűk javítása érdekében. E cél az, amiért minden megtesz az ÉFOÉSZ. A szervezetnek a segítő, fejlesztő valamint érdekvédelmi munkája nélkül fehér folt lenne azon terület, amely a fogyatékkal élők közösségét emberi méltóságuk megőrzésében, életvitelükben, gondjaik, problémáik kezelésében, megoldásában segítik.






































