Erősödő francia-magyar energetikai kapcsolatok
Tovább erősítette a francia-magyar alternatív energetikai kapcsolatot a Champagne-Ardenne Régió delegációjának nyíregyházi - a Megyeházán tett - látogatása. Anne-Sophie Bonnint a térség mezőgazdasági igazgató helyettesét, Mathilde Henry és Christelle Lancelot biomassza szakembereket, valamint Philippe Boulanger nemzetközi kapcsolatokért felelős projektmenedzsert Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke fogadta 2011. november 8-án. A megbeszélésen a két mezőgazdasági jellegegű térség megújuló energetikai együttműködésének lehetőségét beszélték meg a szakemberek.
Seszták Oszkár bemutatta térségünk mezőgazdasági adottságait, majd a tárgyalás után elmondta: a megyei önkormányzat az elmúlt években felmérte intézményeinek energiaracionalizálási lehetőségeit, így sikeres pályázatai után egy milliárd forint saját erővel lényegesen tudja csökkenteni az iskolák, kórházak fűtési költségét. Továbblépés lehet, hogy az ENERA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökségen keresztül - melynek egyik tulajdonosa a megyei önkormányzat - az alternatív energiák felhasználási lehetőségeit bővíthetik a francia tapasztalatokat figyelembe véve. Az ENEREA – hangsúlyozta az elnök – az egyetlen ilyen jellegű cég hazánkban, amely megszerezte az uniós akkreditációt és az energetikai projektek előkészítését tervezi, koordinálja. Az elnök lehetőséget lát a biomassza energetikai felhasználása mellett még együttműködést a hulladék kezelésében és újrahasznosításában is.
A francia tárgyalófelek megemlítették: megkeresik azokat a feltáratlan területeket, amely a megújuló energiaforrások felhasználásának kiaknázását segítik elő. Erre az ENEREA-val már meglévő több éves kapcsolatuk minden alapot megteremtett, így sikeres lehet egyes növények termesztése, feldolgozása és energetikai felhasználása az Észak-Alföldi Régióban. A Champagne-Ardenne Régió kutatási eredményeivel, és uniós pénzek bevonásával lehetőség nyílik Magyarországon is az alternatív energiák jobb kihasználására.






































