A Nemzetközi Fehérbot Napja

Immár 35 éve ünneplik a vakok és gyengén látók október közepén - az ENSZ kezdeményezésére elindított és az egész világon elterjedt - A Nemzetközi Fehérbot Napját.

 

A nemzetközi nap célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, sorsára, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük megvalósítását.


2011-ben a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete október 19-én szervezte meg ünnepségét Nyíregyházán. Az egyesület már korábban „Apróságok nagy tettei” címmel országos rajzpályázatot hirdetett, amelyre több mint kétszáz munka érkezett nemcsak hazánkból, de Szerbiából és Erdélyből is. Az óvodások és általános iskolások azt mutatták meg alkotásaikban, hogyan segítenének látássérült társaiknak, vagy az ilyen fogyatékosságban szenvedő felnőtteknek.

 

Az ünnepség megnyitóján Nagy Tünde, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete elnöke elmondta, hogy látássérült társai közül többen hatalmas értékeket teremtettek és teremtenek az irodalom, a költészet, a zene, az újságírás és a festészet területén. Gulyás József a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke fontosnak tartotta a civil szféra kezdeményezéseit. Véleménye szerint a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete egy patinás civil kezdeményezés. Az ilyen szervezeteket nem adományokkal célszerű segíteni, hanem támogatni olyan pályázatokban, amelyek munkájukat, célkitűzéseik elérést előre mozdíthatja.


Az ünnepi beszédek után értékelték a rajzpályázat eredményét, majd az egyesület tagjai Helen Keller életét mutatták be színi előadás keretében. Az amerikai író volt az első süket-néma diák, aki főiskolai diplomát szerzett életével példát mutatva sorstársainak, a más fogyatékkal élőknek és az egészségeseknek is.